Tisztelt Munkáltató,

Mostanában egyre több helyen olvasható a generációmra vonatkozó kritikád és aggályaid, miszerint túl sokat akarok véghezvinni a munkahelyen, és lehetetlen megtartanod engem, mivel mindig új kihívásokat keresek és fejlődni vágyok. A fluktuáció pedig óriási gondot jelent számodra, hiszen nagy a költsége a betanításomnak.

Azon gondolkoztam, hogy egyáltalán hogy kerülök hozzád, ha nem látsz szívesen?  Amikor új munkatársat keresel, feladsz egy álláshirdetést, amiben az elvárások között szerepel a proaktív szemlélet és az önállóság. Ennek láttán boldogan jelentkezek hozzád, és alig várom, hogy személyesen találkozzunk. Az interjú alkalmával, amikor lenne esélyed őszintén elmondani, hogy nem engem keresel, mert túl sok gonddal járok, mégis azt hangsúlyozod, milyen sokrétű a munkakör és mennyire felelősségteljes hozzáállásra van szükség. Ettől még boldogabb leszek, és amikor ajánlatot teszel nekem, elfogadom és tettre készen megyek hozzád dolgozni az első munkanapomon. Mivel a hirdetéstől az interjúkon át végig azt sugalltad, hogy itt fontos teendők várnak rám, a legjobb formámat hozom, és próbálok mindent újító szemmel nézni. Az első gyanús jelek a beléptetést követő néhány napban jönnek el, amikor is a feladatok 90%-áról kiderül, hogy adminisztratív jellegűek. Inkább elhessegetem a gondolatot és úgy tekintek erre, mint megoldandó feladatra. A betanulás végeztével pedig előállok egy új ötlettel, amivel csökkenteni lehetne az adminisztrációt és optimalizálni a folyamatokat. A te válaszod azonban erre az, hogy ne bolygassam a feladatokat, mert így mások munkájával is játszok, nekem az a dolgom, hogy végrehajtsam. Elszomorít a helyzet és folyamatosan arra gondolok, hogy hol érthettük félre egymást. A munka már egyáltalán nem boldogít, és ezt te is látod rajtam minden nap.

Szeretném, ha tudnád, hogy ez mind nem a Te hibád. Mindenről én tehetek, az Y generációs. Elrontom, amikor az interjún ahelyett, hogy a saját céljaimra koncentrálnék, megfelelni próbálok neked. Elrontom akkor is, amikor olyan képességeket fejlesztek magamban, amikről azt gondolom, hogy neked szükséged van rá (a hirdetéseid alapján), ahelyett, hogy magamra koncentrálnék.  A legnagyobbat akkor hibázom, amikor az első jelekre nem reagálok, hanem kivárom, hogy majd később, ha már bizonyítottam, hátha bekövetkezik az, amit ígértél nekem. Óriási hibát követek el, amikor féltve a munkahelyemet, nem adok neked erről visszajelzést, hiszen így Te sem tudsz tanulni a kialakult szituációból. Tévedek, amikor azt gondolom, hogy majd egy másik helyen megtalálhatom azt, amire vágyok, miközben a felvétel során ugyanazokat a hibákat követem el.

Ezúton szeretnék elnézést kérni az összes hibámért, hiszen nehézségeket okoz számodra. És őszintén remélem, hogy benned is felvetődött már a gondolat, ami miatt írom neked ezt a levelet: Ideje lenne őszintén kommunikálnunk egymással, ahelyett, hogy egymás képzelt elvárásait teljesítjük.